2011-03-19. - Bár az igazi kullancs szezon még csak most kezdődik, a szakemberek arra intenek, hogy egész évben védekezni kell a vérszívó, betegséget terjesztő rovar ellen. Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban eddig 450-et vizsgáltak meg, 17,3 százalékukban Lyme-kórt okozó egy vagy több baktériumot találtak, olvasható a National Geographic márciusi számában. A magánszemélyek, főként orvosok és állatorvosok által alapított Kullancs Szövetségbe az idén már 1200 kullancs-mintát küldtek az emberek, ezeket onnan vizsgálatra továbbítják. A fertőzött kullancsok nagy száma riasztó. A legtöbb rovar Győr-Sopron-Moson, Komárom-Esztergom és Pest megyéből valamint Budapestről érkezett, de Csongrád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas és Veszprém megyében is jelentős a kórt hordozó kullancsok száma. Idegrendszeri megbetegedést okozó baktérium 39,8, bőrelváltozást előidéző baktérium pedig 52 százalékban fordult elő. A szövetség elnöke, Kapiller Imre sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy egész évben védekezni kell a kullancsok ellen, sőt a háziállatainkat is védeni kell.
A kullancsszezon kezdete mindig az időjárástól függ, válaszolta kérdésünkre dr. Szolnoki István, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának helyettes vezetője. Ha jó idő van, a rovarok már márciusban aktivizálódnak és december elejéig csípnek, továbbadják a fertőzést. A kullancs enkefalitiszben megbetegedettek száma az évek során valamelyest csökkent, de a szintén kullancsok által terjesztett Lyme-kór egyre többeket betegít meg. Elsősorban az erdőn, mezőn dolgozók a veszélyeztetettek, főként Zala megyében és az Alpok alján, őket azonban rendszeresen oltják agyvelőgyulladás ellen, ezért jó ideje védettséget élveznek. A veszély ma leginkább a kirándulókat fenyegeti.

A nagy területen történő rovarirtás sosem volt gyakorlat (az egész ország fertőzött kullanccsal), részint, mert rendkívül költséges, részint az irtás során a hasznos rovarok is elpusztulnak, ráadásul nagyobb arányban mint a kullancsok. Az irtással való védekezés inkább az üdülőhelyeken, nyári táborokban volt jellemző. Régebben a közegészségügyi hatóság elrendelte a kullancsirtást, 2008 óta azonban ez megszűnt. Az EU hatóanyag-revíziója következtében ugyanis megtiltották a korábban használt vegyi anyagok alkalmazását. Jelenleg nincs olyan irtószer, amelyet kifejezetten kullancs elleni védekezésre használhatnának, mondta a főosztályvezető helyettes, és az egyéni védekezést ajánlotta a figyelmünkbe. Az oltások, a védőöltözet, továbbá kullancsriasztó szerek használata hatásos lehet a fertőzés ellen. Ha mégis csípés ér valakit, mielőbb el kell távolítani a vérszívót a kifejezetten erre használatos csipesszel, illetve kanállal, ugyanis a kullancs tartós jelenlétekor megvan az esély rá, hogy az emberi szervezetbe juttassa a vírust.

A legbiztosabb védekezést a két változatban is kapható, kullancs által okozott agyvelőgyulladás elleni oltóanyag biztosítja. A teljes védettséghez három oltás beadása szükséges. Az első kettő között egy hónapnak kell eltelnie, a harmadikat egy év múlva kell beadatni. Dr. Szolnoki István szerint, ha valaki már most elkezdi a védekezést és április végéig beadatja magának az első két oltást, bízhat benne, hogy az év folyamán elkerüli a fertőzést. Az oltás azonban a Lyme-kór ellen nem véd.
Tavaly - előzetes adatok alapján - 51 ember kapott kullancs-agyvelőgyulladást, ennél jóval nagyobb, több mint 2300 volt a Lyme-kórral fertőzöttek száma. Évente 1-5 ember hal meg kullancs-agyvelőgyulladás következtében. H.I.

No events