2008. március 7. - A kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás megelőzhető védőoltással, a Lyme-kórt pedig az időben megkezdett, megfelelő kezelés gyógyítja. - A Dél-dunántúli régióban idén már kettő, kullancs által terjesztett Lyme-kóros megbetegedést regisztráltak - tájékoztatta lapunkat dr. Szücs Mária, az ÁNTSZ Dél-dunántúli regionális intézetének járványügyi osztályvezetője. Az enyhe tél miatt kevés kullancs pusztult el, a tavaszi felmelegedéssel együtt ezek a vérszívó atkák nagyfokú aktivitást mutatnak, nem árt tehát elővigyázatosnak lenni. Hazánkban főleg az Északi-Középhegységben és a nyugati területeken jelentkezett az átlagosnál több kullancsfertőzés, de Tolna megyében is van országosan nyilvántartott gócpont, mégpedig a Tamási környéki erdők. A fertőzések számát tekintve itt a Lyme-kór jóval gyakoribb az agyvelőgyulladásnál. A kullancsok ellen kétféle védekezési módot tart számon a tudomány. Aspecifikus védekezési módnak nevezik a megfelelő öltözködést és a kereskedelmi forgalomban kapható riasztószerek használatát, betartva a használati utasítást. Dr. Szücs Mária szerint már azzal is sokat tesz az ember, ha hosszú nadrágban járja a természetet, a szárát pedig a zokniba betűri. Lehetőleg minél kevesebb testfelületet kell szabadon hagyni. Elterjedt tévhit, hogy a kullancs a fáról pottyan rá az áldozatára. Valójában ez az atkafaj a nedves, sötét helyeket kedveli, nem szereti az erős napfényt. Az avarban, aljnövényzetben él, és nagyjából egy méter magasra mászik fel a bokrokon. Innen sodorja magára az arra járó ember vagy állat a kullancsot. Otthon érdemes alaposan átvizsgálni a testünket, az atka előszeretettel fúrja be magát a térdhajlatba, deréktájra, hónaljba, nyakbőrbe, de máshol is előfordulhat. Mivel a kullancs, míg nem szívta tele magát vérrel, igen apró - akár gombostűfejnyi, vagy annál is kisebb - igen nehéz megtalálni. Amennyiben valaki felfedezi magán a vérszívót, határozott mozdulattal távolítsa el. Nem szabad a népi hiedelmeknek engedve zsírral kenegetni, tekergetni, ugyanis így öklendezésre ingerlik az állatot, ami ezáltal kórokozókat juttat a véráramba. Ha valaki nem mer nekilátni a kullancs eltávolításának, kérje egészségügyi szakember segítségét. Specifikus védekezés az oltás, amely az kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás ellen véd. Az oltás 2500 forintot kóstál, s kétszeri ismétlés után ad három évre szóló védettséget. - Nagyon fontos, hogy aki természetközeli életmódot folytat, akár munkája, akár hobbija miatt, ne késlekedjen, oltassa be magát - hívta fel a figyelmet dr. Szücs Mária. A túrázók, vadászok, horgászok, de akár a természetben kutyát sétáltatók is veszélyeztetettnek számítanak, de senkinek sem árt odafigyelni a kullancsokra. A vérszívó atka által terjesztett betegségek közül ugyan a Lyme-kór ellen nincs védőoltás, ám időben felfedezve megfelelő kezeléssel gyógyítható a baj. A Lyme-kór fő ismertetőjegye a csípés helyén jelenkező bőrpír, amely kokárdára emlékeztet, a közepén egy csomóval. Amennyiben valaki ilyet tapasztal, haladéktalanul forduljon bőrgyógyászhoz. A kullancsok terjedésében nagy szerepük van a háziállatoknak is, melyek hozzák-viszik az apró vérszívót. Rájuk is érdemes odafigyelni. Kurz Patrik
No events