Ismét kevesebben lettünk eggyel. Elment Madas András, a szakma legendás alakja. Dinasztikus erdészcsaládból jött, a XX. századot végigélte.
Ő is abba a generációba tartozott, amelynek életútját Trianon határozta meg. Bár felmenői –a Muckok – soproniak voltak, édesapja Temesváron, a vadászerdei erdész szakiskolában tanított. Onnan kellett visszatelepülniük abba a városba, amelyik nemsokára a Civitas Fidelissima címet kapta.
A Soproni Líceumban koptatta a padokat, és a licista pályán rótta a köröket, rúgta bőrt. Szemben a főiskolával. Gondolom, néha meg-megállt, és bepislantott a nagy vaskapu mögé. Hej, ha egyszer én is köztetek lehetnék – sóhajthatott föl magában. De hamar eljött annak is az ideje.
Kitűnő bizonyítvánnyal nyitott az Erdőmérnöki Karon. Meg sem állt az Ifjúsági Kör elnökségéig. Ahol aztán forradalmi tettet hajtott végre: elérte, hogy megszavazza a közgyűlés, a rituálékon áttérnek a magyar nyelvre. Ez akkor Isten káromlásnak hatott. Ne feledjük, még nincs egy évszázada, hogy az oktatás magyarul folyik.
Az első négyes osztályzatát akkor kapja, amikor visszatér a Felvidék visszafoglalásából. A tanerők nem számították be a katonai szolgálatot.
Aztán Kárpátalját foglalja vissza 1940-ben, sajnos csak néhány évre. Ott ismerkedett meg az európai színvonalú magashegységi magyar erdészettel. Kitérőként még térképészkedett néhány évig a honvédségnél, s ez idő tájt szomorú tapasztalatokat szerzett Erdély románosodásáról.
Majd újra Szinevér, ahol elszabotál 540 behívót, de maga eleget tesz a parancsnak. Aztán jön a szovjetéra, aminek hadifogság lett az eredménye.
Meg sem állt a vonat Szibériáig. A cirbolyafenyő hazájáig. Mert a gondviselés ott is a favágók élére állította. Mínusz 44 fokban.
Aztán 1947-ben hét nap alatt hazaérnek az Uralon túlról Máramarosba.
Persze csöbörből vödörbe kerül, a háború dúlta országot a fának kell kihúznia a pusztulásból: tűzifa, talpfa, bányafa.
Nem lehetett könnyű dolga a szakmának, mert Gerő gyűlölte, Rákosi utálta az erdészeket. Gondolom, ez többnyire kölcsönös lehetett. Állítólag azért, mert az erdészszakma nem volt feltörhető az ügynökök számára, összetartottak és nem jelentették föl egymást.
Egy ’49-es értekezleten kioktatja Vas Zoltánt, hogy miért kell 60 ezer sertést tartaniuk az erdészeteknek: mert Rákosi személyes utasítása volt.
Azt is a kopasz mondta meg, hogy hány millió m3-t kell kitermelni egy év alatt. Viszont Vas Zoltán azt elintézte, hogy 500 milliót kaptak erdősítésre. 1950-ben! És 600 millió csemetét ültettek el. Ezt Genfben egy nemzetközi konferencián nem akarták elhinni.
Aztán a könnyűipar vetett szemet a fűrésziparra, évek kellettek, amíg sikerült a visszarendeződés.
De a fegyverviselési engedélyt nem sikerült elérnie még Vasnak sem, mert Gerő szerint erdész-vadász az fasiszta. Így a vad nyugodtan falatozhatott tovább gyérítetlenül a felújításokban.
Madas intézte el, hogy a vasút áttérjen a vasbeton aljakra. Ez nagy lélegzetvétel volt a fakitermelési nyomás alól.
Aztán még följebb röpíti a karrier, a Tervhivatal Mezőgazdasági Főosztálya vezetője lesz. De akkor már a gödöllői diploma is a zsebében van.
Megkétszerezte a műtrágya felhasználást és megduplázódtak a termésátlagok. Ma már ezért nem járna dicséret, de akkor kulcskérdés volt.
A szakma nemzetközi porondján is helytáll: az Európai Gazdasági Bizottság Fabizottságának elnökévé választják. Nemsokára pedig két évtizedes tervhivatali munka után miniszterhelyettes lesz az agrártárcánál. Erdőmérnökként. Ezt azóta sem tudta senki utána csinálni.
Hja, és több mint két évtizedig az Országos Erdészeti Egyesületnek az elnöke.
Közben még azért 1972-ben, Buenos Airesben az Erdészeti Világkongresszuson javaslatot tesz, tekintsék az erdők rendezőelvének a három alapfunkciót: a termelésit, a környezetvédelmit és a szociális-üdülésit. Nem véletlen, hisz’ olyan közgazdászokkal dolgozott együtt, mint Jánossy Ferenc, aki a helyreállítási periódus elméletének atyja.
Aztán váratlanul lefejezik a teljes minisztériumot, őt is leváltják. Pontosabban 58 évesen nyugdíjazzák. A tényt a gépkocsivezetőjétől tudja meg, amikor Genfből hazajön, mint az Európai Gazdasági Bizottság Fabizottságának harmadszorra újjáválasztott elnöke.
Akik akkor már követtük az eseményeket, tudjuk, hogy 1975-ben ért véget az ÚGM, leánykori nevén az Új Gazdasági Mechanizmus, amelynek „arca” Fehér Lajos volt. Őt is menesztik, s vele azokat, akiket ő hozott helyzetbe.
A későbbiekben nemzetközi erdészeti és hazai vízügyekkel bajmolódik – nyugdíjasként.
Ír egy könyvet az Erdészeti politikáról, majd az Ésszerű környezetgazdálkodásról a mezőgazdaságban. A hazai erdészet akkori hivatalos történetéből viszont a szerkesztő, Keresztesi Béla kifelejti.
A szakma persze az utóbbi kollégát fogja elfelejteni.
Nagy idők nagy tanúja volt. Irigylem Pápai Gábor kollégámat, hogy mindezeket nem nekem, hanem őneki mesélte el. (Z.Z.)