A valaha szebb napokat látott település már a török idők előtt termeltek itt a környező hegyekből aranyat, ezüstöt, rezet, vasat – mostanság szokatlanul csöndes. Nem is csoda. Az egykor csaknem harmincezer lelket számláló várost ma alig ötezren lakják. A tizennyolc-tizenkilencedik században épült többszintes, jómódról árulkodó lakóházak jó része üresen áll gazdáik – pénzes francia, angol üzletemberek – innét több ezer kilométerre élnek. A település mostani lakóinak nagyobbik fele szerényen meghúzódik a történelmi városrésztől távolabbra eső panelházak szűk lakásaiban. Az aranybányák ugyan már a tizenkilencedik század közepére végképp kimerültek, a vasérc kitermelése viszont csak a huszadik század végén vált gazdaságtalanná, mivel másfajta ipart nem telepítettek erre a vidékre, harminc-negyven évvel ezelőtt elkezdődött az elvándorlás, ami a rendszerváltást követően még inkább felgyorsult. A történelmi Selmecbánya takarosan rendben tartott óvárosa a vendéget hosszú sétákra hívja. Órákon át barangolhatunk benne úgy, hogy akár csak egyetlen mostanság épült lakóházat is felfedeznénk. A város szó szerint ráépült a bányákra. A központban található Hellenbach-ház alatt – ásványtani kiállítást rendeztek be néhány boltíves teremben – egy hetvenöt méter hosszú tárna található.
A Szlovák Bányászati Múzeumot néhány kilométerre innét, a Bertalan bánya területén rendezték be. Egy életre szóló élményt jelent bányászlámpával végigjárni a mintegy ötven méter mélységben lévő tárnákat, s ott, helyben megismerkedni az egykori aranybányászok mindennapi igen sok veszélyt rejtő munkájával. A legnagyobb benyomást talán mégsem ez teszi az érdeklődőre, hanem az, ami a felszínt a bányával összeköti: azok a víz erejével hajtott gépek, berendezések, amelyek egyrészt a vágatokba betörő vizet kiszivattyúzták, másrészt a kibányászott ércet a felszínre hozták, illetve azok a hatalmas darálók, melyekben megőrölték, és különböző likú rostákon átengedték, állandóan vízzel locsolva, hogy a legsűrűbb rosta alján végül is ott maradjanak az olyannyira fontos aranyszemcsék. Hogy a gépek működéséhez legyen elegendő víz, annak érdekében a felszínen több tucat víztározóból álló vízgyűjtőrendszert építettek.
A látogathatóvá tett bányák mellett ezek a gyönyörűen rendben tartott tavak az igazi turistacsalogató látványosságok, melyek pihenő és fürdőhelyként szolgálnak az itteni lakosok számára.
Milyen tanulsággal szolgál egy beregvidékinek a selmecbányai kirándulás? A háromszáz-négyszáz esztendős épületekkel övezett macskakővel lerakott utcákon való séta, az óvárban vagy a leányvárban tett látogatás mindenképpen maradandó élményt jelent. Ám a legfőbb tanulság mégis csak az, hogy a legdrágább érc, az arany kibányászása is csak úgy lehetséges, ha az átgondoltan, módszeresen, s mondjuk ki, nem kapzsi, harácsoló módon történik. Selmecbányán évszázadokon át bányásziskola, mesterképző akadémia működött. Itt székelt a bányászkamara, a városnak még bányászbírósága is volt, melyben megtalálható a börtön is. A bányászok mindennapi élete szigorú regula szerint zajlott. Az egész város az aranykitermelésnek volt alárendelve de úgy, hogy az emberek élhető életet éltek. Erről tanúskodnak az igen gazdag bányászhagyományok, a különböző szokások. S persze előbb-utóbb a gazdasági eredmények is jelentkeztek. Mint mondom, erről tanúskodnak a magas rangú bányászati tisztviselők, bányatulajdonosok, a gazdag kereskedők fényűzően berendezett házai.
Ma mindez már történelem. Mint ahogy az egykor háromnyelvű – német, magyar, szlovák – bányászváros is egynyelvűvé vált. Ma gyakorlatilag csak szlovák anyanyelvűek lakják. Azért nekünk egy selmecbányai magyar nénivel, a nyolcvankét esztendős Arankával sikerült összefutni. Ő Losoncról több mint fél évszázaddal ezelőtt jött ide férjhez... Kovács Elemér
2009-07-12 - Budapestről autóval mintegy másfél óra alatt érhetjük el a mai Szlovákia területén található egykori híres bányászelepülést, Selmecbányát.