Szabad-e locsolni? – Nyit a szentendrei skanzen (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Tojásfestés, birkaszépségverseny, locsolóvers-író pályázat, vízimalom
ImageA tavasz beköszöntével, március 27-én ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Az első vendégeket éppen Húsvétkor fogadják. A múzeum idén is színes programmal várja vendégeit. Ehhez a keresztény ünnephez sok szép hagyomány és szokás kötődik. A Húsvét tiszteletére gondosan kitakarított paraszti porták, az ébredő természet és a látogatóbarát múzeumi környezet együttesen lehetővé teszik, hogy a Skanzen látogatói a tavaszi újjászületés egyedi és tartalmas élményében részesüljenek – olvasható a skanzen honlapján.

Programok már a bejáratnál kezdődnek, mindkét napon óránként lovas kocsis tárlatvezetés indul.
A Felső-Tiszavidék tájegységben mindkét napon 9-17 óráig húsvéti bemutatók (tojásfestés, szagos víz készítése), a Húsvét Kertben húsvéti gyermekjátékok, kézműves bemutatók (tojásfestés, csuhéfonás, gyöngyfűzés), a Játékudvarban népi ügyességi - és sportjátékok.
A vásárban fajátékok, szilvalekvár, birsalmasajt várják a látogatókat.
Húsvétvasárnap 10 órakor Húsvéti liturgikus énekek a Villő Együttes előadásában,
13 órakor a Ládafia Bábszínház előadását láthatják.
Húsvéthétfőn 10 órakor a Galgamenti Dudazenekar előadása, 12 órakor a Bab Társulat játéka óriásbábokkal.
Az Alföld tájegységben mindkét napon 9-17 óráig kézműves bemutató bőrmunkákból. Húsvéthétfőn 13 órakor Birkaszépségverseny lesz.
A Kisalföld tájegységben mindkét napon 9-17 óráig a Tojásudvarban tojásfestés. 
Húsvéti bemutató a tojáspatkolás, kézműves bemutatók (szövés, csipkeverés, gyertyamártás, cserépedény készítés, mézeskalácssütés).
Kézműves Játszóban gyapjúbárány készítés, virágkötés. Lesz ünnepi tésztasütés: kenyérlángos (vasárnap), kuglóf (hétfőn).
Népi ügyességi és sportjátékok, a vásárban cserépedények, méz, fűszernövény és fatermékek kaphatók. Lesz agyagedény készítés, csipkeverés, mézeskalács díszítés és szövés. Húsvétvasárnap 11-kor bemutatkozik a Kavalkád Együttes, 14 órakor az Opanke Együttes műsorát láthatják, 15 órakor gyermek táncház a Kolompos Együttessel.
Húsvéthétfőn10 órakor a vízimalom beindításával kezdődik a program, 11-kor a Kalász Táncegyüttes, 14 órakor a Százszorszép Együttes műsora és 15 órakor gyermek táncház a Kolompos Együttessel.
A Bakony, Balaton-felvidék tájegységben  tojásfestés,  kiszebaba készítés, csigasodrás.
 12-kor A húsvéti ünnepkör - harangszó után dr. Sári Zsolt muzeológus ismeretterjesztő előadása.
Szabad-e locsolni? – locsolóvers-író pályázat: Húsvéti programhoz kapcsolódva keresik azokat a látogatókat, akik kedvet és tehetséget éreznek a locsolóvers íráshoz!
2005. március 27-28-án 9-17 óráig tart nyitva a szabadtéri múzeum.

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.