Madarak és Fák Napján vetélkedtek a nyíregyházi gyerekek (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2012. június 5. - Vetélkedőkkel emlékezett meg a Madarak és Fák Napjáról a nyíregyházi Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola.  Tölgyfa Gáborné Bereczki Edit, az Erdei Iskola vezetője foglalta össze a tudnivalókat:
A legkisebbek, az óvodások számára szavalóversenyt hirdettünk. A természetről, állatokról és növényekről szóló versekkel nevezhettek a kicsik, kikötés volt az is, hogy kizárólag magyar szerzők műveivel. Összesen harminc óvodás vett részt a megmérettetésen, a kis-, középső-, és nagycsoportosokat külön értékeltük.
Az általános iskolák alsó tagozatosai számára akadályversenyt szerveztünk, a Sóstói erdőben négyfős csapatok vetélkedtek. Előzetesen egy feladatlapot kellett kitölteniük, a „döntőbe” a legjobbak kerültek be. Négy intézményből (Kodály Zoltán Általános Iskola, Móra Ferenc Általános Iskola, Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézmény, Móricz Zsigmond Általános Iskola) hét csapat vett részt a végső megmérettetésen, ahol kiemelt figyelmet kapott az idei év fája, a zselnicemeggy is.
A felső tagozatosok rajzpályázaton indulhattak: a Sóstói-erdőben élő valamelyik növény- vagy állatfaj ábrázolása volt a feladat. A rajzokat két kategóriában értékeltük: a legjobban sikerült alkotások megtekinthetők az Erdei Iskolában, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének épületében.
    

EREDMÉNYEK

Óvodás szavalóverseny:
       
        Kiscsoport: 1. Jánosdeák Petra (Eszterlánc Északi Óvoda Krúdy Gyula Utcai Tagintézmény)
                        2. Markovits Tekla (Gyermekek Háza Déli Óvoda-Rozsrétbokor)
                        3. Somogyi Vencel József (Tündérkert Keleti Óvoda Százszorszép Tagintézménye)
 
        Középső csoport: 1.Kőhegyi Imre (Evangélikus Óvoda)
                                2. Nagy Zsófia (Eszterlánc Északi Óvoda Krúdy Gyula Utcai Tagintézmény)
                                3. Barna Bianka (Eszterlánc Északi Óvoda Krúdy Gyula Utcai Tagintézmény)
                                3. Szabó Adorján (Eszterlánc Északi Óvoda Krúdy Gyula Utcai Tagintézmény)
 
        Nagycsoport: 1. Markovits Mirtill (Tündérkert Keleti Óvoda Százszorszép Tagintézménye)
                        2. Kőhegyi Anna (Evangélikus Óvoda)
                        3. Bakk Szilárd (Szt. Miklós Görög Katolikus Óvoda)
                        3. Maczali Mercédesz (Szt. Miklós Görög Katolikus Óvoda)
 
Akadályverseny:

        1. Kodály Zoltán Ált. Isk. (Orosz Virág, Bereznai Boglárka, Guti Szilárd, Farkas Bács Levente)
        2. Kodály Zoltán Ált. Isk. (Kovács Eszter, Susla Luca, Szokol Dorina, Tóth Kamilla)
        3. Móra Ferenc Ált. Isk. Petőfi Sándor Tagintézmény (Együd Gergely, Kakuk Veronika, Kovács Bálint, Nagy Réka)
        3. Kodály Zoltán Ált. Isk. (Papp Csenge, Sitku Zsuzsanna, Balogh Bence, Péter Csenge)
 
Rajzpályázat:
 
       11-13 évesek: 1. Kemény Kristóf (Bem József Ált. Isk. Gárdonyi Géza Tagintézmény)
                        2. Fábián Dóra (Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Ált. Isk.)
                        3. Tóth Kamilla (Kodály Zoltán Ált. Isk.)
                        Különdíj: Pere Marietta Leila (Jókai Mór Református Ált. Isk.)
 
        14-15 évesek: 1. Honvéd Evelin (Bem József Ált. Isk. Gárdonyi Géza Tagintézmény)
                        2. Szekeres Zsanett (Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Ált. Isk.)
                        3. Gavallér Petra (Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Ált. Isk.)
                        Különdíj: Hornyák Alexandra (Jókai Mór Református Ált. Isk.)









 

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.